Márciustól októberig minden pénteken 10:00 órakor ingyenes "Történelmi sétát" tartanak a németországi Langenargen településén, beleértve a híres-neves Montfort kastélyt is, mely 1866-ban épült és a németországi Boden tó egy kis félszigeten helyezkedik el.
A 14. században a Montfort grófok itt építették fel a "Veste Burg Argen" nevű épületet. A 18. században barokk stílusban bővítették ki a várat. Manapság, hajóról nézve ezt a mór jellegű építményt olybá tűnik, mintha egy keleties mesébe csöppentünk volna.
Na de másszunk fel a tornyába is! Én megtettem az akkor 8 éves kislányommal.
Hát… nem volt egy gyaloggalopp, mert iszonyatosan tériszonyos vagyok! De nem bantam meg, hogy lépésről-lépésre leküzdöttem a félelmem, mert a kilátás mindenért kárpótolt! A vártoronyból lenyűgöző a tóra nézni, a szemben lévő Svájci Alpokra, Langenargen történelmi városközpontjára és a városi kikötőre. A torony márciustól októberig tart nyitva, és meglátogatása a nap bármely szakában érdemes, de különösen ajánlott késő délután, amikor a lenyugvó Nap a naplemente drámai fényeiben fürdeti a tavat.
Pontos címük:
Schloss Montfort,
Untere Seestraße 3,
88085 Langenargen
S ha már erre jártok, érdemes végigsétálni Langenargen gyönyörű, virágos partszakaszán is, akár a kikötőn túlra is. A parti sétányról messzire ellátni, nagy nyitott tere miatt nem csak nekem az egyik kedvenc partszakaszom Langenargen am Bodensee.
Viharos időben még különlegesebb itt a táj, ahogy az erős szél a falhoz veri a hullámokat érdekes, vad, s egyben festői látványt nyújtanak.
Langenargen egyébként nem csak a kastélyáról és a partvidékéről hires, hanem ezen település főútján kelhetünk át az ún. Kabelhängebrückén is, mely nem csak egy egyszerű gyalogoshíd, hanem az Argen folyó fölött átívelő drótköteles kábelfüggőhíd. 1896/1897-ben építették II. Vilmos császár idején. A harmadik legrégebbi függőhídnak és egyben a német mérnöki tudományok egyedülálló műszaki és történelmi jelentőségű építményének tekinthető Németországban.
Megtervezésének kezdeti ösztönzése Julius Kübler főmérnök részéről érkezett, aki már két nemzetközi versenyen is díjat nyert drótkötélhíd tervével, de egyik sem valósult meg. Az egyik az első budapesti Duna-hídra vonatkozott, amelynek fesztávolsága négyszerese volt a langenargeni hídénak. A díj elnyerése ellenére azonban végül egy lánchíd épült Budapesten, mert Magyarországon nehéz lett volna a szükséges minőségű drótköteleket beszerezni.
Langenargenben az építési munkálatokat főként az esslingeni Maschinenfabrik végezte, amely a merevített gerenda vaselemeit is beszerezte. A drótköteleket a Felten & Guilleaume szállította, amely a mühlheimi Carlswerkben speciális acélkötelek gyártására specializálódott. A híd két drótkábele mindegyike összesen 259 egyedi drótból áll. A két 130 méter hosszú kábelt föld alatti, hozzáférhető betonkamrákban horgonyozták le.
A híd ünnepélyes felavatását 1898. január 25-én tartották. A történelmi fotókon Julius Kübler főmérnök, Karl von Leibbrand, a württembergi kormány út-és vízépítészeti minisztérium elnöke, valamint Graner vezető építési tiszt, Hescheler építési felügyelő és Waldmann művezető is látható. Az építési munkálatokban ugyanakkor egy akkor még cask 18 éves, svájci születésű, később világhírűvé vált hídépítő, név szerint Othmar Hermann Ammann is dolgozott gyakornokként (aki a későbbiekben megtervezte és megépítette a George Washington hidat New Yorkban, majd tanácsadóként vett részt a San Francisco-i Golden Gate híd felépítésében is).
Az 1970-es években – a megnövekedett igények miatt – a langenargeni hidat átépítették, lebetonozták úgy, hogy végig megőrizték a történelmi szerkezetét is. Az utat néhány méterrel lejjebb vitték és ott egy új közúti hidat építettek. Dióhéjban ez a története.
Jelenleg gyalogosok és kerékpárosok hÍdjául szolgál, az L334-es főút közvetlen szomszédságában, Kressbronn-Gohren és Langenargen között. Ingyenes parkolás biztosított a környékén, ha esetleg ide is elnéznétek. Nem csak a technika rajongóinak érdemes megnéznie. A hidat ma bárki ingyenesen megtekintheti és német nyelven elolvashatja bővebb történetét is. A híd alatt, a folyó mentén mindkét irányba kellemes sétautak vezetnek a természet mélyebb bugyraiba…
Következő állomásunk:
Nem messze a Boden tótól, Meersburg települése fölött, a németországi Salemben található az Affenberg nevű majomhegy, ahol edgyedülálló élményt biztosít a március közepétől november elejéig naponta nyitva tartó, közel 200 barbár makákós kolónia. Az állatok úgy élnek itt, mintha a vadonban lennének (egy közel 20 hektáros erdőben), mi pedig szinte köztük járhatunk-kelhetünk, egy számunkra kijelölt gyalogúton.
Újdonság, hogy most már nem csak a földön, de potom felárért a fák koronái közt is megtekinthetőek a majmok: fakultatív módon, 12 méter magas fakorlátról.
Jegyvásárlás után könnyű kis sétával érhetjük el a majomhegy zárt bejáratát, ahol a jegyünket felmutatva tudunk csak belépni az őrzött, magas kerítésekkel védett területre. Ahogy a képem is bizonyítja - régebben – lehetőségünk volt rá a tenyerünkből is megetetni a majmokat; pl. ezen a fotón a nagyobbik lányunk kezéből egy makákó éppen méltóságteljesen elveszi a finom falatokat.
Nos, ezt most már beszüntették. Helyette viszont meghatározott időpontokban meg lehet nézni, hogyan és mivel eteti a személyzet a makikat; ugyanitt kérdéseket is fel lehet tenni az állatokkal kapcsolatban.
Ez tényleg egy olyan hely, 
amit nem csak egyszer érdemes meglátogatni. Bár a terep az elején tényleg olyan, mintha egy kisebb hegyet másznánk meg, az út jól kiépített, ezért babakocsival, kisgyermekkel is látogatható, csak figyelni kell, hogy a gyermekek ne ilyesszék meg a majmokat és természetesen az erdőbe sem szaladhatnak be utánuk. Na de vigyázat! A majmok simán kijöhetnek arra a kijelölt gyalogösvényre, amin mi emberek sétálgatunk.
Amire még nagyon kell figyelni, ha a majomparkba látogatunk: nem szabad magunkkal olyan tárgyakat bevinni a makákók közé, amik esetleg felkelthetik a kíváncsiságukat (pl. csilli-villi dolgokkal ne itt akarjatok divatbemutatót tartani). Ezeket a személyzet, ha észreveszi, úgyis kirakatja veletek még a bejáratnál, amíg a kerítésen belül tartózkodtok. A férjem zsebéből például csak egy vízes üveg almazöld kupakja kandikált ki, de a személyzetis szólt, hogy inkább dugja be a pulóvere alá, mert különben előfordulhat, hogy valamelyik majom meg akarja kaparintani (ami csak elsőre vicces, ugyanis a mostani látogatásunk során éppen előttünk zajlott le egy majomharc, amikor simán csak egy darab narancson vesztek össze… és nem volt szép látvány, ahogy egymásra vicsorogtak). Ettől függetlenül, nem kell félni, a gondozóik végig ott vannak a majmokkal és velünk is, hogy mindkét oldalon felügyeljék a rendet. Őszintén szólva, nekem sosem voltak a kedvenc állataim a majmok, de ezt a makákóparkot igazán megszerettem és nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek akár többszöri látogatásra is. 
Érdekes megfigyelni a kapcsolataikat, meghitt családi pillanataikat, amikor szeretetteljesen összebújnak, valamint azt is, hogy mit csinálnak, amikor esetleg kénytelenek közel kerülni hozzánk, például, ha át akarnak menni az ösvény túloldalára és esetleg keresztezzük egymás útját. Azt kell, hogy mondjam, általában nagyon békések, élik a maguk kis életét, ha evésről van szó gyakran szégyenlősek, hátat fordítanak és úgy eszegetnek. Ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy ők valamiféle „nevezetességek“ is ott a parkban, ha úgy tartja kedvük, némelyik majom még pózol is nekünk, méghozzá úgy, hogy pl. felül a kerítésre, igazán vicces látványt nyújtva ezzel. Bizonyos távolságra még akár óvatosan mellé is ücsöröghetünk, hogy közös képet készíthessünk velük (természetesen mindig vaku nélkül!!), de meglepő módon gyakran az is előfordul, hogy egy-egy barátságosabb példány maga telepszik le mellénk és nagy kegyesen hagyja magát fényképezgetni 😊
A majomhegyen – a kerítésen kívüli részen – megfigyelhetjük még:
Dél-Németország legnagyobb szabadon repülő gólyakolóniáját!
A vízimadár-paradicsomot vadlibákkal, szárcsákkal, egyéb madarakkal és halakkal
Apropó! Láttátok már, milyen viccesen érdekes tud lenni egy szárcsa lába, ha jól látszik a vízben? Nézzétek, milyen kis cuki lábacskái vannak: 😊
Van még egy szépséges dámszarvascsorda is: 
A hangulatosan kialakított sörkertet az étteremmel és egy nagy kalandjátszóteret a parkoló utáni komplex épületegyüttes közepén találjátok meg (nem lehet eltéveszteni, mert itt megy át az út a jegypénztárhoz is), amiben az a legjobb, hogy evés közben tökéletesn rálátunk a fölöttünk élő kb. 50 darab gólyapárra. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom a gólyákat, úgy hogy órákig el tudnám őket nézegetni, ahogy szorgalmasan építgetik, csinosítgatják a közös fészküket. 
A park egyébként 10 órától – 17 óráig tart nyitva (legkésőbb délután négykor lehet bemenni), a parkolás pedig ingyenes.
Címük: Affenberg Salem, Mendlishauser Hof 1, 88682 Salem
E-Mail Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,
Web http://www.affenberg-salem.de
Végül, de nem utolsó sorban látogassunk el Ausztriába is a Bodensee egy félig-meddig rejtett partvidékére.
Az ún. Öreg gyökérfa (Alter Wurzelbaum/Old Root Tree néven találhatjátok meg a GoogleMap oldalán) egy fűzfa Nyugatausztriában, Voralberg vidékén, a Bregenzi-öböl szélén, Wocher kikötőjében(?). Igazából kevésbé ismert hely és nem csak ez adja meg a misztikumát. Kiépített gyalogút vezet, egy erdősáv mellett arra a partszakaszra, ahol az öreg hölgy gyökeret vert. A természetvédelmi táj másik oldalát a Bodensee tó adja. A fához az ún. Strandwegen - az Achsiedlungsstraße folytatásaként kell egyenesen végighaladni, majd az út végén jobbra, a kis félszigetre besétálni. A mi fánk egy kiemelkedő földnyelven áll már vagy 100-150 éve.
A gyökérzete gyakran víz alatt van és olyankor ez a földterület sem látogatható, de amikor alacsonyabb a vízszint, a gyökérzete alatti üreg olyannira hozzáférhető, hogy a gyökereken lévő nagy lyukon
átlehet kúszni-mászni, sőt, még be is lehet állni a fa alá, így a gyerekeknek remek kis bújócskahelyeket biztosít.
A fa körüli részeken, közvetlen a tóparton az emberek piknikezhetnek, szalonnát süthetnek, grillezhetnek, vagy csak simán ejtőzhetnek egyet bicajozás után (elnézést, itt a két utolsó képen elírtam az országot a fotókon és most már csak így tudom javítani, mindkettő Ausztriában készült, Bregenz városában).
Mindezt a csodát pedig még megkoronázza a koraesti alkonyati idő, amikor az öreg fűz főműsoridőben természetes páholyt biztosít “A hattyúk tavának".
